2008-08-08 23:25:07
Fészekrakó programm. A program célja, hogy azoknak segítsenek, akik kis önerővel rendelkeznek, nincs tehetős szülői háttér és így a bankoknak nem tudnak megfelelő megtakarítást felmutatni, viszont jó keresetük van és képesek törleszteni a hitelt. A hitel célja, hogy a fiatalok lakást vehessenek, így a jogszabály része, hogy az állami garanciás hiteleknek olcsóbbnak kell lennie a többi lakáshitelnél, és ennek a THM-ben is meg kell jelennie.
A harmincöt évnél fiatalabb párok állami garanciával akár tíz százalék önrésszel is vehetnek lakást. A hitelt Budapesten és a megyeszékhelyeken új lakás esetén 15 millió forintig, használt lakás esetén 12 millió forintig lehet igénybe venni. Vidéken új lakásoknál 12 millió forint, használt lakásoknál pedig 8 millió forint a felső határ.
Az állami garancia igénybe vételéhez a pár mindkét tagjának 35 év alattinak kell lennie. A kölcsön feltétele, hogy a nyújtott kölcsön teljes összege nem haladja meg a hitelcél szerinti ingatlan vételárának kilencven százalékát.
A hitel igénybevételéhez kezességvállalási díjat kell befizetni, ez a garantált hitelrész két százaléka. A bankok az első évben elengedik ezt a díjat, tehát ennyivel is olcsóbb lesz a hitel az első évben - ezt a rendeletben is kikötik, tehát kezességvállalási díjat csak 2006. január elsejétől kell fizetni.
A program része, hogy ezentúl a közalkalmazottak is igénybe vehetik az eddig csak köztisztviselőknek járó kedvezményeket.Valamennyi közalkalmazott a hitelfedezeti érték 100 százalékáig vehet fel kedvezményes hitelt, ha legalább három éve közalkalmazottak. A közalkalmazottak így szinte önrész nélkül is felvehetnek hitelt, a bankok felé pedig az állam vállal garanciát. Ez hatszázezer közalkalmazottat érint. A közalkalmazotti jogviszony megszűnésekor is megmarad az állami garancia, de akkor már meg kell fizetni a garanciadíjat.
A 35 év alatti fiatalok félszocpolt is igénybe vehetnek. Ez nem lesz szociális elemhez kötve, csak annyi a feltétel, hogy első lakáshoz vegyék fel a támogatást, és első alkalommal veszik igénybe a szocpolt. A fél szocpolra azok jogosultak, akik nem rendelkeznek lakással, és vidéken 8, a fővárosban vagy megyei jogú városokban 12 millió forintosnál nem drágább lakást akarnak vásárolni
A Fészekrakó lakbértámogatási elemének célja a gyermekeket nevelő családok bérelt lakáshoz juttatásának segítése, a lakásbérleti költségek mérséklése.
0 Hozzászólás
Hozzászólások
Ehhez a bloghoz még nem írt senki hozzászólást!
A blogba csak azok a felhasználók írhatnak, akik a hirlevére feliratkozásnál kapott e-mailben a visszaigazoló linkre rákattinottak.
Belépés Jelszókérés